Picike nevű kutyámat sosem tanítottam fára mászni, egyszerűen fölment kis duci barátja után a - döntött törzsű - fára, de még a bokorra is! Kíváncsian néztem mikor lép mellé a vékony ágak valamelyikének, de ösztönösen a legjobb helyre lépett mindig, megcsúszni sem láttam, nemhogy leesni. Cirkuszi sztár lehetett volna, de elveszett: egyszer nem jött haza az udvarlásból. Alighanem megtetszett valakinek, olyan kedves, szép, szelíd jószág volt felnőtt kutyaként is, mint kiskorában.
